„Összességében azt kell hogy mondjam elégedett vagyok a nyelviskola szolgáltatásaival.
A tanárok tapasztaltak, rugalmasak, segítőkészek. Az adminisztrációs munka tekintetében is segítőkészek vagytok. Angol nyelven jó ötletnek tartanám nemzetközi kapcsolatok szaknyelv indítását, amivel a Corvinusos nyelvvizsgára készítenétek a tanulókat. A nyelviskolának és csapatának kívánok jó munkát és kitartást a jövőbeli nehézségek leküzdésére!”
Zámbori Jonatán (21)
német magántanuló
„1998 vagy 1999-től kezdve, tehát majdnem a kezdetektől járok hozzátok tanfolyamokra.
Nálatok tettem le az ECL nyelvvizsgát is. Mind a tanárokról, mind a tanfolyamszervezésről csak a legjobbakat tudom mondani. A második a német nyelv volt, melyből szintén nálatok vizsgáztam. Még ma is sokszor mosolygok, mikor eszembe jutnak az órák: végig nevettük az egészet és baráti összejövetelnek tűnt minden óra. A német vizsga után jött a spanyol, ami igazán nagy kihívás volt, mert egy szót sem tudtam előtte ezen a nyelven. De két év alatt eljutottam a vizsgáig, amit viszonylag könnyedén le tudtam tenni. Rossz tanárral még nem találkoztam nálatok, a felkészültségük, az órákra való előkészületek, a segédanyagok biztosítása nagyon-nagyon magas színvonalú.
Ár-érték arányban messze a legjobbak vagytok és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nálatok tanulja a nyelveket!”
H. Zsuzsa (63)
angol, német, spanyol, olasz nyelvtanuló és ECL vizsgázó
„ECL B2 nyelvvizsga felkészítő tanfolyamon voltam a Bonus Nyelviskolában, egy komplex, majd egy szóbeli vizsgán. A tanfolyami órák jó hangulatban, mosolyogva, nevetve teltek, nagy segítséget jelentettek számomra. Átvettük a vizsga felépítését, hogy melyik feladatnál mire érdemes figyelni, milyen megoldási technikákat alkalmazhatunk. A vizsga szervezésével szintén nem volt semmi gond.”
Molnár Tímea Dorottya (24)
angol nyelvtanuló és ECL vizsgázó
„Mindenkinek csak ajánlani tudom a Bonus Nyelviskolát a megfizethető árak, és a magas minőségű szolgáltatás miatt. Az ügyintéző lányok mosolygósak, és segítőkészek. A Bonus Nyelviskola olyan intézmény, ahol a tanuló fejlődése a legfontosabb, ahol a nyelvtanulást élménnyé varázsolják. Az órák dinamikusak, jó hangulatban telnek, és már pár óra után észrevehető a fejlődés."
Tímea (37)
német nyelvtanuló
"A tanár mindig felkészült és segítőkész. Beszédcentrikus, és interaktívak az órák, így hatékonyan lehet a választott nyelvet elsajátítani. A nyelviskola belvárosi helyszíne miatt könnyen megközelíthető."
Réka (34)
német nyelvtanuló
"A személyzet nagyon segítőkész, az ügyintézés gördülékeny, mindenről időben tájékoztattak. A hangulat barátságos, az órák izgalmasak, változatosak.Szimpatikus, gyors, és precíz felkészítés. Tapasztalatom szerint, mindig a hallgató érdekeit nézik."
Laci (19)
német nyelvtanuló
„Nagyon elégedett vagyok az iskolával. Az oktatók kedvesek, minden órára érdekesebbnél érdekesebb anyagokat hoznak, és lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Az ember szívesen jár egy ilyen iskolába, ahol élmény a tanulás. Mindenkinek bátran ajánlom!”
Braun Miklós (52)
angol nyelvtanuló
„Sok helyen tanultam már, de a Bonus Nyelviskolában éreztem magamon a legnagyobb fejlődést. Az órák jó hangulatúak, a tanagyag könnyen tanulható, az oktatók barátságosak és felkészültek. Köszönöm, hogy náluk végre sikerült letennem a német középfokú nyelvvizsgát!”
Pákozdi Melinda (22)
német nyelvtanuló/ ECL vizsgázó
„Én személy szerint teljesen meg vagyok elégedve a Bonus Nyelviskolával. A személyzet kedves, az ügyintézés gyorsan és pontosan történt. Az oktató képzett és segítőkész, rendkívül nagy szaktudással és odafigyeléssel tartotta az órát.”
Mózer Anna (19)
angol nyelvtanuló
„Budapest szívében, a Deák tértől néhány perc sétára, kiválóan felkészült tanártól sajátíthattam el a német nyelv ismeretét. A tananyag mellett interaktív módszerekkel mélyíthettem el tudásomat, melyet a sikeres felsőfokú nyelvvizsgám is bizonyít. Köszönöm Viki, hogy nálad tanulhattam németül.”
Völgyesi Zoltán (31)
német nyelvtanuló